erdélyi
kertészeti portál







Erdélyi kertészeti cégkatalógus

































Top Gardening Exotic Flowers Plants  Seeds
All Gardening Sites




Először rendeznek magyar fűszerpaprika-fórumot Arad megyében
2011. október 28. péntek
Share this!
ImageNovember 4-én az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete első alkalommal szervezi meg a bemutatóval egybekötött I. Arad Megyei Magyar Fűszerpaprika Fórumot.

Az aradi „paprikanap" bevezetőjében előadást tart Somogyi György, a szegedi Fűszerpaprika Rt. kutatója. Ezt a termesztők paprikakóstolóval és vásárral egybekötött vitafóruma követi.

A szegedi szakemberekkel tavaly elkezdett együttműködésnek köszönhetően az arad megyei termelők a hagyományos fajták mellett megismerkedhetnek a szegedi hibrid paprika-fajtákkal a fórumon – mondta el az MTI-nek Zágoni Szabó András, az Arad megyei Fiatal Magyar Gazdák elnöke, a rendezvény egyik szervezője.

A fórumra a nyugat-romániai Arad megyei gazdák mellett várnak még termelőket Bihar és Temes megyéből is.

Arad megyében kerti művelésben nagyjából négy hektáron, Biharban két hektáron, míg Temes megyében egy hektáron termelnek fűszerpaprikát. Az Arad megyei szántóföldi fűszerpaprika-termelés mintegy 10 hektáron zajlik – sorolta az adatokat Zágoni Szabó András, hozzátéve, hogy a nyugat-romániai magyar gazdák a fűszerpaprikát főleg Romániában és Magyarországon értékesítik.

MTI
Hozzászólások (0)add
Szólj hozzá Te is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley

security image
Írd be a képen látható karaktereket


Copyright 2007. All Rights Reserved.
busy
 
< Előző   Következő >