| A román mezőgazdaság két sebességgel működik... |
| 2010. július 26. hétfő 11:26 | |
Románia az EU-s alapokra és a falvakon élők mentalitásváltására alapozza a mezőgazdaság modernizálását, amely jelen pillanatban két sebességgel működik, „egy európaival és egy archaikussal” – fejtette ki Mihail Dumitru, mezőgazdasági miniszter az AFP-nek adott interjúban.
Hozzáfűzte, jelentős javulás várható a román mezőgazdaságban 2015-ig az európai támogatásoknak és a külföldi befektetéseknek köszönhetően.
„Az EU-s alapok tekinthetőek a vidékfejlesztés legfontosabb motorjának”, mondta Dumitru, ám az AFP megjegyzi, hogy ezzel a kijelentésével a miniszter tulajdonképpen önmagának gratulál. Az EU a 2007–2013-as időszakban 31 milliárd eurót bocsátott Románia rendelkezésére a mezőgazdaság és a közlekedés fejlesztésére. Az alapok lehívása mindeddig igen lassú ütemben zajlott, a szakértők szerint áldozatává vált a finanszírozás hiányának, a korrupciónak és túlzott bürokráciának – írja az AFP. Mindezek ellenére Dumitru azt állatja, a dolgok „elég jól mennek”. „Rendelkezésünkre áll most 1,7 milliárd euró és szerződést írtunk alá 3,1 milliárd euróra” – nyilatkozta a francia hírügynökségnek. Ugyanakkor a miniszter beszél több mezőgazdász tartózkodásáról. „Nagyon nagy az ellenállás” – mondta –, főleg azokban a térségekben, amelyek 1950–1960 között megúszták az erőszakos kollektivizálást”. „Ugyanakkor egyes régiókban a kölcsönfelvétel szégyenletes cselekedetnek számít” – állította, aki ezzel is alátámasztja a hazai mezőgazdaság „archaikus” jellegét, hozzáfűzve: több mint 3,5 millió gazdaság egy hektárnál kisebb területen működik, s így nem is férhet hozzá az EU-s alapokhoz. A minisztert foglalkoztatja a falusi lakosság elöregedése is, a fiatalok többsége városokra vagy Nyugat-Európába távozott. A 2010-es termésről a miniszter elmondta: az árvizek miatt a várakozásoknál kisebb lesz. www.nyugatijelen.com Hozzászólások
(0)
Copyright 2007. All Rights Reserved. |
| < Előző | Következő > |
|---|