| Évi 1500 euró vissza nem térítendő hitel |
| 2010. március 12. péntek 12:56 | |
|
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium országos vidékfejlesztési programokat koordináló bizottsága március másodikán leszögezte az európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatok benyújtásának határidejét.
Ezek közül a legfontosabb a félig önfenntartó kisgazdaságok támogatása, amelyre két időszakban összesen 150.000.000 eurót szánnak.
A kiírás alapján azok a 62 év alatti magánszemélyek pályázhatnak, akiknek kisméretű gazdaságuk van, igazolni tudják a földterületük tulajdon-, vagy bérleti jogát, az állatokat bejegyezték, ugyanakkor a termények egy részét eladják. A pályázóknak első lépésben üzleti tervet kell készíteniük, majd az igazoló iratokkal együtt a dossziét a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vidékfejlesztési osztályára kell eljuttatni. Ajánlatos szakemberekkel konzultálni, mert ahhoz, hogy kedvezően bírálják el a pályázatot, a különböző javaknak, mezőgazdasági terményeknek megfelelő számok arányában ki kell számítsák az ún. gazdasági együtthatót, ami el kell érje a 2-8 közötti értéket. Az okiratokat először az irodában ellenőrzik, majd a mezőgazdasági igazgatóság szakemberei a helyszínen is terepszemlét tartanak. Ezután küldik fel a dokumentációt a minisztérium vidékfejlesztési osztályára, ahol az országból érkezett pályázatok és a pénzösszeg függvényében kiválasztják a támogatásra jogosultakat. Erről először a mezőgazdasági igazgatóságokat értesítik, majd innen levélben közlik a gazdákkal az eredményt. Azoknak is szólnak, akiknek a dossziéját elutasították. Az értesítést követően a gazda a mezőgazdasági kifizetési ügynökségnél kell jelentkezzen, ahonnan kifizetési jóváhagyást kap, majd az általa megnyitott bankszámlára utalják át az összeget. Ezzel nem kell elszámolniuk. Három év után a mezőgazdasági igazgatóság ellenőrzi, hogy sikerült-e fejleszteniük a gazdaságot. Ha igen, akkor további hitelt lehet felvenni, ha pedig nem, akkor az érintett többé nem pályázhat. A pénzt nem kell visszafizetni. A gazdáknak évente 1500 euró vissza nem térítendő hitelt utalnak át, öt év alatt összesen 7500 eurót kaphatnak, ha teljesítik a követelményeket. A félig önfenntartó gazdaságok fejlesztésére a pályázatokat április 15. és május 14., valamint október 15. és november 15. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság Marosvásárhely, Mărăşti tér 15. szám alatti (Romtelecom-épület) székházában. Az érdekeltek a 0265/262-145-ös telefonszámon, vagy az Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. internetes honlapon érdeklődhetnek a pályázati útmutató felől – tájékoztatott Porav Hodade Tănase doktorandus mérnök, a Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgató-helyettese. www.e-nepujsag.ro Hozzászólások
(0)
Copyright 2007. All Rights Reserved. |
| < Előző | Következő > |
|---|





