| Interneteznek a gazdák |
| 2010. február 04. csütörtök 23:44 | |
Interneten is elérhető és kitölthető a területalapú támogatás igényléséhez szükséges, a parcellákra vonatkozó nyilatkozat – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).
Az úgynevezett LIPS-rendszert a felhasználó gazdák az ügynökség által szolgáltatott felhasználónév és jelszó alapján érhetik el a http://lpis.apia.org.ro internetcímen, ahol bárki tanulmányozhatja az elektronikus térképeket, azonosíthatja a parcellákat. Az elérhető és nyomtatható térképek bevallás alapján rögzített állapotokat mutatják, évente felújítják őket. Egyik előnye, hogy a gazdának nincs szüksége nyomtatott térképekre, hogy igazolja az általa birtokolt parcellák létét, sőt a parcella mérete is digitálisan meghatározható. Az így kitöltött és kinyomtatott kérvényt kell az ügynökségnél iktatni a gazdaság egyéb adatait tartalmazó aktákkal együtt – utóbbiak űrlapja a már korábban támogatásban részesülő gazdák esetében tartalmazza az adatokat, csak a változásokat kell feltüntetni. Az APIA-nál kiváltott űrlaphoz a személyi igazolványon, annak másolatán, a bankszámlakivonaton kívül ebben az évben szükség lesz egy önkormányzati bizonylatra is. A földtulajdonosnak az illetékes polgármesteri hivatalban kell igényelnie ezt az iratot, amelyre felkerül az általa használt terület mérete, illetve kódja és annak a fizikai blokknak a száma, amelybe tartozik. A polgármester és a községi jegyző aláírása mellett egy mezőgazdasági szakember kézjegye is szükséges, igazolandó, hogy az adatok helyesek. Az APIA közleménye szerint január 13. óta 7100 személy töltötte ki interneten a támogatás igényléséhez szükséges, parcellákra vonatkozó nyilatkozatokat, összesen 177 400 hektár területre. Az igényléseket várhatóan március elejétől fogadják. Gyergyai Csaba, www.kronika.ro Hozzászólások
(0)
Copyright 2007. All Rights Reserved. |
| < Előző | Következő > |
|---|






Interneten is elérhető és kitölthető a területalapú támogatás igényléséhez szükséges, a parcellákra vonatkozó nyilatkozat – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA).