| Egészséges a mértéktartó borfogyasztás |
| 2010. február 02. kedd 16:09 | |
A vörösbor tannint, azaz csersavat tartalmaz, amely a szőlőgerezdek kipréselésekor keletkezik. A csersav tehát természetes tartósítószer, ami a bor érésének és kifejlődési folyamatának alapvető alkotóeleme.
Ugyanakkor a csersav antioxidánsként is viselkedik, vagyis lassítja a vörösbor öregedési folyamatát. Talán ugyanilyen hatással van az emberi szervezetre is, ha ésszerű mértékben fogyasztják.
Serge Renaud tudós kutatásai azt bizonyítják, hogy a normális és ésszerű borfogyasztás csökkenti az általánosan elterjedt betegségekből származó elhalálozási arányt. Az alkoholtartalmú ital összetevői küzdenek a rák ellen, és orvosolják a vérkeringési zavarokat. Renaud a Bordeaux Egyetemen végzett kutatásai során azt is megállapította, hogy a vörösbornak csak akkor van jótékony hatása az emberi szervezetre, ha napi 2–3 pohárnál nem fogyasztunk többet. Ha a szakemberek által ajánlott mennyiséget fogyasztjuk, akkor a napjainkra jellemző betegségek elhalálozási aránya akár 35 százalékkal is csökkenhet. A vörösborfogyasztás 35 százalékkal csökkenti a vérkeringési problémák okozta, és 18–24 százalékkal a rákos halálesetek arányát. Renaud kutatási alanyai két kategóriába sorolhatók: a semmiféle alkoholt nem fogyasztók és a nagy mennyiségű alkoholt fogyasztók kategóriájába. A felmérésben hasonló nemű, etnikumú és korcsoportú személyek vettek részt. A vizsgálat eredményei a Francia Paradox néven váltak ismertté világszerte. Olyanok is akadnak, akik a kutatás eredményeit egyszerű spekulációnak tartják, hiszen a franciák sokkal több bort fogyasztanak, mint például az amerikaiak, ugyanakkor többet is termelnek. Egy orvosi jelentésből számomra az is kiderült, hogy a borfogyasztás bizonyíthatóan egészséges és hatékony a krónikus betegségek elleni küzdelemben, ha étellel együtt vesszük magunkhoz a nedűt. Optimális esetben segíti az anyagcserét, megakadályozza bizonyos káros zsírok lerakódását. Ez többnyire az alkohol hatására történik, de a borban található fenolos vegyületek a vérrögök keletkezését gátolják meg. A Harvard Egyetemen végzett kutatások során az is kiderült, hogy a kisebb mennyiségű borfogyasztás csökkenti az epekövesedést, főleg nők esetében. A dániai származású dr. Thomas Truelsen (Koppenhágai Egyetem) szerint pedig az ésszerű borfogyasztás a szívroham okozta elhalálozások arányát csökkenti. De azt is olvastam, hogy a szklerózis és az emésztőrendszer elrákosodása ellen is hatékony a mértéktartó borivás. A tanulság az, hogy „minden jóból megárt a sok”, ezért ne vigyük túlzásba a borfogyasztást. Egészségünkre talán jótékony hatással van napi 2-3 pohár bor, de ha bevitelét túlzásba visszük, számos egészségügyi problémát okozhat, és ezt nem csak az alkoholizmusra értem. Arról se feledkezzünk meg, hogy ne üres gyomorra igyuk a bort, hanem étkezéseink során kísérőként. szabadsag.ro, Szabó Zoltán, sommelier Hozzászólások
(0)
Copyright 2007. All Rights Reserved. |
| < Előző | Következő > |
|---|






A vörösbor tannint, azaz csersavat tartalmaz, amely a szőlőgerezdek kipréselésekor keletkezik. A csersav tehát természetes tartósítószer, ami a bor érésének és kifejlődési folyamatának alapvető alkotóeleme.
Ugyanakkor a csersav antioxidánsként is viselkedik, vagyis lassítja a vörösbor öregedési folyamatát. Talán ugyanilyen hatással van az emberi szervezetre is, ha ésszerű mértékben fogyasztják.