| Termelői csoportok alakítását segítik |
| 2010. január 28. csütörtök 12:51 | |
Az állami közvetlen támogatások megszüntetésével az idéntől már csak uniós alapokból juthatnak anyagi segítséghez a romániai mezőgazdászok.
A nagyságrendekkel bővebb forrásra azonban csak termelői csoportok pályázhatnak. A Bihar megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság segít az ilyen társulások megalakításában – nyilatkozta lapunknak Nicolae Hodişan, az intézmény vezetője.
A szakminisztérium által elismert gyümölcs- és zöldségtermelői csoportosulások megalakításához (szakmai egyesület, szövetkezet, kft. vagy részvénytársaság formájában) például öt tag elegendő. Egy öt évre szóló üzleti tervet kell kidolgozniuk. Az igazgatóság tájékoztató irodájában felvilágosítást adnak az eljárásról, a szükséges iratokról. Az EU pedig pénzzel járul hozzá magához a termelői csoport létrehozásához, illetve az „ötéves terv” gyakorlatba ültetéséhez. Az alapítás adminisztratív költségeit a termés értékesítéséből tervezett jövedelem 2-10 százalékában vállalja át az unió (egymillió eurónál kevesebb bevétel esetén az első két évben az egytizedét, a harmadikban a 8, a negyedikben a 6, az ötödikben pedig a 4 százalékát, egymillió eurónál nagyobb bevételnél pedig évente 5, 5, 4, 3, majd 2 százalékát számolhatják el). A társulás beruházásainak háromnegyed részbeni finanszírozására is lehet pályázni. Támogatást kérhet a termelői csoport például a megépítendő raktár, üvegház, feldolgozó egység stb. hatástanulmányára, tervezésére, az építési költségre, berendezések (pl. öntöző- vagy fűtőrendszer), gépek, felszerelések megvásárlására, beszerelésére. Az európai gazdasági közösség agrárpolitikája 2013 után átalakul. A változás irányításában kulcspozíciója lesz a következő brüsszeli mezőgazdasági biztosnak, a poszt várományosa pedig a volt bukaresti szakminiszter, Dacian Cioloş. Hodişan mérnök érdeklődésünkre elmondta: a román biztosjelölt kedvező fogadtatása az európai parlamenti szakbizottsági meghallgatáson a hazai mezőgazdasági szakemberek számára is elismerést jelent, emeli az ország hírnevét. Személyesen is ismeri Cioloşt. A biztosi tisztségbe kinevezett hazánkfiától az igazgató szerint nem számíthat különösebb előnyökre Románia, ám az biztos, hogy nem marad továbbra is háttérbe szorítva. Románia ugyanis – Franciaország után – a második legnagyobb mezőgazdasági potenciállal rendelkező állam az Európai Unióban, tette hozzá az intézményvezető. Máté Zsófia, Reggeli Újság, www.erdely.ma Hozzászólások
(0)
Copyright 2007. All Rights Reserved. |
| < Előző | Következő > |
|---|






Az állami közvetlen támogatások megszüntetésével az idéntől már csak uniós alapokból juthatnak anyagi segítséghez a romániai mezőgazdászok.
A nagyságrendekkel bővebb forrásra azonban csak termelői csoportok pályázhatnak. A Bihar megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság segít az ilyen társulások megalakításában – nyilatkozta lapunknak Nicolae Hodişan, az intézmény vezetője.