erdélyi
kertészeti portál







Erdélyi kertészeti cégkatalógus

































Top Gardening Exotic Flowers Plants  Seeds
All Gardening Sites




Ismét helyzetbe hoznák a Szatmár megyei szőlősgazdákat
2014. február 07. péntek
Share this!
Szakmai alapokra helyeznék a térségbeli borászatot, emellett pedig garantálni kívánják a versenyek tisztaságát a nemrég alakult Szatmár Megyei Hegyközség alapítói, akik szerint csakis akkor lesz lehetőség fellendíteni a borturizmust, illetve elérni azt, hogy az üzletek polcaira kerüljenek a helyi szőlősgazdák borai, ha rendet teremtenek az ágazatban.

Leiher Géza, az egyesület elnöke, valamint Serli Csilla alelnök szerint a legnagyobb gond jelenleg az, hogy egyre többen készítenek más borvidékeken vásárolt szőlőből bort, amellyel a népszerűsítést is szolgáló versenyekről kiszorítják a helyi szőlőtermesztőket.

Leiher Géza elmondta: a megyei önkormányzatot maguk mögött tudják, és idéntől ők szervezik a megyei borversenyeket, az ellenőrzést viszont már e helyi szintű megmérettetéseknél akarják kezdeni, hogy kiszűrjék a máshonnan származó borokat.

Szigorodnak a játékszabályok

Emiatt az egyes településeken tartandó versenyekre megfigyelőket szándékoznak küldeni, sőt biztosítanák a szakértőkből álló zsűrit és a titkárságot is. Emellett azoknak, akik a megyei hegyközség kötelékébe kívánnak tartozni, vállalniuk kell azt is, hogy szúrópróba-szerűen ellenőrzéseket végezzenek az ültetvényeiken.

„Igen kellemetlen feladatot vállaltunk magunkra, nem hiányzik ez nekünk, de valahol el kell kezdeni” – fejtegette az elnök, aki azt is bevallotta: nem fogadta egyöntetű üdvrivalgás a kezdeményezésüket a gazdálkodók, illetve az önkormányzatok részéről. Mint elmondta: mindemellett bízik abban, hogy sikerül keresztülvinniük elképzelésüket, mivel ez az egyedüli járható út a fejlődés irányába.

„Nagyon károsnak tartom azt az utóbbi pár évben elterjedt szokást, hogy más vidékekről vett szőlőből készült borokkal neveznek a szatmári versenyekre – ez egyrészt méltánytalan a helyi szőlősgazdákkal szemben, másrészt pedig azt eredményezi, hogy torzkép alakul ki a megyebeli borvidékekről” – állította Serli Csilla, aki rámutatott: több olyan kezdeményezés is tetten érhető a környéken, amelynek célja a borturizmus fellendítése, ez viszont jelen körülmények között elképzelhetetlen.

Harc a hagyományos szőlőfajtákért

„Ha valaki idejön és érdeklődik a helyi specialitások iránt, az nem arra kíváncsi, hogy Pista bácsi Szatmár megyében milyen bort tud csinálni a Tokajban vett furmintból, sokkal inkább lesz arra kíváncsi, hogy a Mezőfény környéki homokon, illetve a nagykárolyi csernozjomon, vagy a túrterebesi vulkanikus talajon termett szőlőből milyen bor készíthető” – indokolta kezdeményezésüket Serli Csilla.

Mint megtudtuk, a megyei hegyközség feladatának tekinti továbbá, hogy felvétesse az országos jegyzékbe azokat a környéken korábban igen elterjedt szőlőfajtákat – például a zöld szilvánit, a bakatort vagy a cabernet francot – amelyek az utóbbi időben lekerültek a listáról, azaz nem igényelhető esetükben telepítési támogatás.

A térségbeli borászat közelmúltjával kapcsolatban kifejtették: a rendszerváltást követően a minőségi bortermelésre való fokozatos áttérés jelentős mértékben a közel 20 éve szervezett borversenyeknek volt köszönhető, amelyek keretében a gazdák igen értékes szakmai útmutatásban részesültek.

A nagykárolyi és a Károly környéki gazdák, ahol elsőként honosították meg a vetélkedőket, ki is használták a lehetőséget: fokozatosan kitapasztalták, mely fajták érzik jól magukat a helyi viszonyok között, és a magántermő szőlőket lecserélték nemes vesszőkre, továbbá a modern technológiákat is magukévá tették. A versenyszellem az elején pozitív hatással volt a borászatra, később viszont a gazdák közötti rivalizálás elfajult: egyesek kezdtek híres borvidékekről származó alapanyagból készült italokkal megjelenni.

Esélyt adni a helyinek

Ezt a szintet pedig a helyi termelőknek nem volt esélyük tartani, így fokozatosan elkezdtek távol maradni a versenyektől. „Mi a megyében szőlészkedő gazdákat akarjuk ismét helyzetbe hozni” – szögezték le a hegyközség vezetői, akiktől azt is megtudtuk, indítványozták a megyei önkormányzatnál, hogy üzemeljék újra be a régi palackozót Sárközújlak közelében, hogy azoknak is lehetőségük legyen megfelelő csomagolásban kínálni a borukat, akik saját erőből nem tudják ezt megoldani, hisz csakis így lehet eredményesen lobbizni azért, hogy a boltokban, illetve a vendéglátósoknál a helyben termelt italok is megjelenjenek a polcokon.

Visszaszereznék Szamoshegyalját

Leiher Géza szerint kiemelt célként kezelik azt is, hogy a térség számára visszaszerezzék a „Szamoshegyalja” besorolást, a Szatmár megyében pár éve telepített több mint ezer hektárnyi szőlőst nagy részét ugyanis a nagyváradi lobbinak sikerült Köröshegyaljához csatoltatnia, ami igen nagy hátrányt jelent számukra.

Mint kiderült, az idegenforgalmi, illetve a reklámszempontokon túl ez akadályt jelenthet például támogatási pályázatok összeállításánál is. Az elképzeléseik kivitelezése érdekében a Szatmár Megyei Hegyközség – melyben egyébként a megye mind a hét borvidéke rendelkezik arányos képviselettel – mint megtudtuk, próbálja saját befolyását gyarapítani, néhány hónap alatt például sikerült elérniük azt, hogy a szőlőtelepítési támogatások elbírálásánál előny élveznek azok, akik igazolni tudják, hogy egyesületük tagságához tartoznak.

Babos Krisztina, www.kronika.ro
Hozzászólások (0)add
Szólj hozzá Te is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley

security image
Írd be a képen látható karaktereket


Copyright 2007. All Rights Reserved.
busy
 
< Előző   Következő >